[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
Frady Endre: Jézusmáriaszentjózsef
Egyetlen egy nagy problémája adódna a rendezőnek ha ezt a darbot akarja megcsinálni, mégpedig a témaválasztás miatt. Hol van az a határ, amíg egy hívő ember is tud nevetni ezen a "viccen", és mikortól válik sértővé? Ezt nagyon nehéz eltalálni, talán nem is lehet. Magában rejti a lehetőséget, hogy a nézőközönség egy részét elvesztené az adott társulat. Én a magam részéről vidámnak tartom a művet, teli olyan szójátékkal, ami mosolyt csal az ember arcára. Inkább egy vásári mulatságon, utcaszínházi előadásként tudom elképzelni. Ráadásul az ötlet sem mindennapos.
Tamás Dorka (egy nem keresztény, nem hívő véleménye) |
a szerző reakciója a Bébiszitter kritikájára: már a tegnapi napon 3-ról 6-ra emelkedett a mű szavazatainak száma, ma reggelre pedig ismét megduplázódott, valószínűleg a kritikának köszönhetően. (És én még csak nem is ismerem a szavazatmanipulálás technikáját.) Még egyszer köszönöm, Dorka. A másik két művet is legyen kedves legalább ennyire lehúzni. A. Balázs |
Rossner Roberto: Lop az érdekes vő
Maga az írás: Ionesco: Kopasz énekesnőjének mintájára/alapján készült, bár ezt gondolom sokaknak nem kell mondanom. Ha ebből indulok ki, akkor hozzá kell tennem, hogy életem folyamán körülbelül 6x láttam a „Kopasz énekesnőt” de egyszer sem jól. Azt értem ezen, hogy magát a stílust megvalósítani, a szöveget élővé tenni, és azt a rettetntő humormennyiséget (És egyéb tartalmat) feldolgozhatóvá alakítani a színpadon, nem kis tehetséget, és munkamennyiséget igényel. Ezt eddig egy általam látott feldolgozás sem volt képes megvalósítani.
Átkanyarodva a pályázó írására: Kiváncsi lennék rá, hogy az alkotónak mi volt az alapkoncepciója?
Ez a darab, ha lehet ilyet mondani, kicsivel könnyebben értelmezhető (Talán közelebb áll a Magyar nyelvezethez, közérthetőséghez), fogysztható mint Ionesco műve. A humora számomra tartalmasabb, jobban működtethető színpadon. Azonabn színpadra állítása ettől még nem lesz kissebb kihívás bármely társulatnak. (Nekünk sem.)
Néha volt olyan érzésem mintha a humor és a sok „szófacsarás” kissé lapossá válna, ezeket a részeket (Szokás szerint) meghúznám.
Dr Szitányi György Esztéta, kritikus (és kedves jóbarátom) egy beszélgetés közben mondotta: „Van olyan, hogy az ember valamilyen szöveget leír és azt rendkívül jónak tartja. És lehet valóban jó is. Viszont mikor a teljes művet elolvassa, rájön, hogy valahogy nem odavaló, vagy valahogy sok lett az által amit írt. Ilyenkor bármennyire is fáj ki KELL dobni belőle!” Én ebben nagyon hiszek. Sokszor ezt kellene tenni az írással. Az olyan részeket amik kicsit „kevesebbek” mint az többi el kellene dobni.(Ilyennek éreztem Mrs Márton álmának első részét.)
Maga a mű viszonylag nagy olvasottságot, vagy ha lehet ilyet mondani, műveltséget igényel, egyébként rengeteg szójáték, és téma értelmetlenné válik. Ez a közönségre ró nagy terhet. (Pl.: Átlapoztak. Kikölcsönöztek épp csak egy beckettintésre. Beugrottak a kávéra itt, egy abszintra ott. Csillagosok, katonák, kalandorok, tutajosok, fuharosok. Ubu papa, a hét mesterlövész, illetve korábban a hét szamuráj, aztán G. A. úr dresszben, Jules és Jim, Zoro és Huru, Abbott és Costello, Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Ami azt illeti, Mrs. Hyde is, Mrs. Miniverről nem is beszélve. No meg persze a tizenkét dühös ember.)
A bemondónő mint narrátor és esetenként be(le)szólogató, kifejezetten jó, de onnantól amikor behozzák kicsit kevéssé válik.
A közönséggel való kommunikációt én mindig veszélyes eszköznek tartottam. Azzal hogy elkezdünk a közönséghez beszélni, mintegy jogot adunk arra, hogy „Ő” is beleszóljon az előadásba. Ez néha nehéz helyzetekehez vezethet. (Pláne ha a közönség valóban nem érti, hogy mi történik, esetleg megijed attól, hogy netalán konkrétan hozzá beszélnek, mint személyhez.)
Summázva: A darbot erős meghúzásnak vetném alá, attól függően, hogy ki a célközönség, és a kevésbé értékes részeket kivenném belőle. Az viszont tagadhatatlan, hogy rendkívül alapos munkárol van szó. Gratulálok az írónak.
Halász Tibor |
Ament Balázs: A Bébiszitter
Nem tartom érdekesnek a témát, a darab egyetlen egy poénra van kiélezve, amit nem mindenki tart poénnak. Én magam nem sorolom a művet a "jó humor" kategóriájába. Sok a buta mondat, főleg a férj és a strici szövegei közt. A karakterek típusai sem egységesek, olyan értelemben hogy a férj például egy nem reális, a feleség pedig egy normális hétköznapi karakter. Nekem vagy legyen mindenki irreális vagy mindenki hétköznapi. Persze az ilyen daraboknak is van rajongótáboruk.
Tamás Dorka |
Páczi Dóra: A vándor
Az alapötlet kiváló, szerethető, formálható alapanyag. Gyerekkori meséimre emlékeztet, egyszerűen csak olyan...bájos. Szerethető. Én diákelőadásnak tudom elképzelni, méghozzá azért mert a diákok még tele vannak hatalmas ötletekkel, hatalmas gondolatokkal, és pont ezekre van szükség ahhoz, hogy ez a darab működőképes legyen.
Ez az egyetlen kicsi hibája van, pont ezért írtam hogy alapanyagnak viszont kiváló,a kis hiba pedig az hogy a szövegből nem "következnek" színes, erős figurák, színes helyzetek, de ennek korrigálása már a játszókon és a rendezőn múlik. Feldolgozható, érthető, élhető, érezhető darab.
Tamás Dorka |
Thomas-hoz írnék:
Én kifejezetten szeretem amikor egy író nem instruálja túl az írását, hanem a rendezőre bizza azt. Ettől függetlenül továbbra is kíváncsi lennék, hogy Te hová helyeznél zenei betéteket, milyen stílusú zenéket használnál....
Tényleg csak a kíváncsiság miatt kérdezem. Na meg egy-két egyéb szempont mindig jól jön az ember tudásához.:)
Halász Tibor
U.I.: Ha Te leírod leírom én is.:):) |
Az előzőhöz...
Bocsánat!
Üdv: Thomas Stork |
Sziasztok! A szöveg írásakor fontos szerepet kapott a színészi játék a színész karakterről alkotott képe, és annak a sajátos megvalósítása, valamint a rendezői szabadság. Emiatt láthatóan kevés az írói instrukció. A szöveg meghúzása egy folyamat része. Természetesen adódó dolog. Amennyiben szükséges, meg kell tenni. Köszönöm az összetett kritikát.
Üdv: |
| (Rájöttem, miért csúszik el a szöveg : ), a karakterek igazi bensője tör ki rajtuk, és nem tudtam visszafogni őket, pedig igazából tűrtőztetniük kéne magukat.)
Kalapos Soma |
| Köszönöm a kritikát. Tudom, illetve tudtam, hogy a szöveg rossz. Nekem ez volt a legnehezebb része. A megszövegezés. Igazából miután megírtam egyáltalán nem tetszett, sem a téma sem a szöveg. Azért küldtem be, hogy mondjanak róla valamit :) . A szöveget ki lehetne javítani, és lehet meg is teszem ha lesz időm :) . A téma, illetve a sztori viszont milyen volt? Nem túl mesterkélt (eltekintve a szövegtől)?
Hogy miért ezt választottam? Én csak leírtam, ami eszembe jutott.
Mégegyszer köszönöm!
Kalapos Soma
u.i.: AQ szöveg javításhoz lehetne kérni tanácsokat. :) |
Kalapos Soma: Poligor
Első drámád mint írod, és viszonylag fiatalon. Talán kicsit túl is vállaltad magad. A darab rendkívül hosszú, bár dicséretes a szándék és a merészség, amivel rendelkezel. A párbeszédek nagyon sok helyen hiteltelenek, azaz színpadon teljesen műviekké válnak. Érdemes lenne ha a nagyjából kész írásaidat felolvastatnád magadnak valakikkel, így számodra is rögtön kiugrik, ha valamely szöveg nem működik jól.
Éredkelne, hogy miért pont ebbe a témába kezdtél bele?
Még mindig a szöveg: Sok helyütt próbálod tartani magad egy stilizált „Veretes” szöveghez, de esetenként egy-egy káromkodással, kifejezéssel teljesen megborítod ezt a szövegstílust. (Pl.: „Asszony? Az asszony gyereket szül, Atalanta szánalmas korcsa csupán nemünknek, és szégyellem, hogy egy a vérünk. Miért állítasz baromságokat. Én nem vagyok ribanc, erkölcsös életet élek, egy erényes férfi mellett. Feltételezésed pedig sért, miért is akarnék királyné lenni, férjem hatalmas katona és én szeretem.”) Tehát el-elcsúszik a szöveg irodalmi stílusa.
Színpadra állítva az első amit tennék, hogy eldobom a szövegnek legalább a felét, és valamely irányban átalakítanám. (Vagy „veretes” szöveg, vagy köznapibb nyelv, szerintem a kettő egymás mellett nem fér meg.)
Mindezek ellenére rettentő szimpatikusnak tartom a próbálkozást és a szándékot. Azt javasolnám, hogy próbálj meg kicsit korban hozzád közelebb álló, maibb témában írni. És eleinte kicsit kissebb lélegzetvételű, terjedelmű írásokat készíteni. És semmiképpen se hagyd abba.
Halász Tibor
|
László Tibor: Aki eladta a feleségét
Mint a darab elején olvasható is, a mű egy regény adoptáció. Sajnos az eredetiét nem olvastam, de kíváncsi vagyok rá. Maga a dráma rendkívül gördülékeny, nincsenek benne túlzott, vagy hiteltelen párbeszédek. Nagyon ritkán éreztem, hogy egy kicsit kevesebb több lenne, és ez velem alig-alig szokott előfordulni. (Sok kritikánál fogom írni, hogy „A Kevesebb több.”) Nagyon szép a karakterek belső fejlődése, és jól követi a darabon belüli történéseket.
Én a gyerekeket mint szereplőket meghagynám az utalás szintjén, tehát amiben szerepelnek, átalakítanám, vagy egyszerűen kivenném. Annyira amúgy sem lényeges a szerepeltetésük, bár tény, hogy egy előadást a gyermekszínészek nagyon fel tudnak dobni, de számomra ehhez nagyon nyomós indok kell.
A három felvonást, csupán a térváltás indokolja, ezt más irányból oldanám meg. (Mondjuk csak jelzés értékű terekkel) Technikailag a mű snittes technikára épül, legalábbis első olvasatra ez sugárzik belőle. (Snittes technika: A különböző jelenetek között egy rövid sötét van, amíg a szereplők beállnak a következő jelenet kezdőképébe.) Én régebben nagyon sokat dolgoztam ilyen módszerrel, a diákszínjátszó rendezőm kedvelt technikája volt, de nem tartom túl jónak, mivel minden egyes sötét kizökkenti a nézőt az előadás folytonosságából. Persze ezt a problémát is át lehet hidalni más megoldásokkal.
Maga a témaválasztás kifejezetten tetszik. Érdekes és kifejezetten egységes előadást lehet az írásból készíteni. Gratulálok a szerzőnek. (És gratulálok a Paál István diplomához is!)
Halász Tibor |
Kedves Dorka!
Értelek. És nem is úgy tettem a megjegyzésem, hogy elégedetlenkedek, hanem ráközelítő szándékkal. Nagyon tiszteletreméltó, ahogyan elmondjátok a meglátásaitokat, ilyesmiben nagyon ritkán van része a szerzőknek. A magam részéről nagyon köszönöm.
Ami a Kígyót illeti, bábos megoldást képzeltem el. Erre van is utalás, bár lehet, hogy jobban ki kellett volna emelni.
Üdvözlettel: Józsa Mara |
Kis Tamás művei
Ezekről a művekről nehéz bárminemű érdemi kritikát írni, hiszen a maga az író is bevallotta, hogy a régi nagy Görög tragédiák stílusában írta őket, és a szerző nagyszerűen magáévá tette mind a stílust, mind a tartalmi követelményeket, amely hozzátenném nem egyszerű feladat. Tehát úgy érzem nehéz dolgom van. Mind a négy beérkezett mű az antik irodalomból, mitológiából építkezik, és mint az eredeti műveknek ezeknek is meg lehet találni a mai aktualítását. Szinpadra állításukkor főként ezeket az aktualításokat keresném és hangsúlyoznám.
A tér és a rendezés kapcsán az antik drámáknak nagyon szigorú szabályai voltak, amiket rendezéskor be is tartanék, hiszen csak így érvényesülhetnek igazán ezen pályaművek értékei. A szöveg pedig úgy jó ahogyan van. Gratulálok hozzá a szerzőnek!
Antigoné: Mik az ember kötelességei a szűlők felé? Ez mint téma rendkívül érdekes. Főleg akkor ha a régi szokásokat (Akár nem csak az antik Görög, de az egyéb kultúrák szokásait is beleértve) összevetjük a mai szülő gyermek viszonnyal. Érdekes a kontraszt és maga a kérdés, hogy melyik a helyes, már ha valamelyiket kikiálthatjuk etalonnak.
Eriphülé: Meggondolatlanság, vágyak és a Nő. A téma megannyiszor feldogozott, újra értelmezett és a férfiakat mindig foglalkoztja. (Sőt szerintem a nőket is.) Mennyi hatalma lehet egy nőnek a férfi felett és mire használhatja azt? Honnan ered ez a hatalom és érdemes-e élni vele? Örök kérdések, meghatározhatatlan válasszal.
Omphalé: Hatalom és szerelem. Érdekes kettősség ami ebben a drámában végig követhető. Hogyan és mi által válik egy dölyfös királynőből, szerelmes asszony? A férfi uralkodik egy kapcsolaton belül, vagy titkon a Nő? Ezeket a kérdéseket tartanám fontosnak ebben a drámában, ezeket hangsúlyoznám a rendezésben.
Tarkhiszi nők: Féltékenység a kapcsolatok megrontója. Érdemes-e féltékenynek lenni? Pláne ha bizonyítékkal nem rendelkezünk, csak a félelem dominál az érzések közt, mert félünk, hogy elveszítjük a másikat,és egyedül maradunk. Féltékenység mindig is volt és mindig is lesz, de vajon kordában lehet-e, és kell-e tartani?
Halász Tibor |
Tomas Stork: Vörös posztó
A dráma nagyon jól felépített, a cselkménye színes. A karakterek szépen behatároltak, már papíron is „élők”, És nagyon fontos, hogy tartják a személyiségüket a darab egésze alatt.Néhol de egészen ritkán kis üresjáratokat érzek, ilyenor kissé megtörik a darab lendülete. Ezeket jó színészi alakítással, és/vagy apró és ügyes szöveghúzásokkal ki lehet küszöbölni.A szovjet figura beszédének félreértése eleinte nagyon humoros, de később már erőltetetté válik, itt egy kicsit a mintha a szereplők is elbizonytalanodnának a reakciójukat illetően. A vége egy kicsit elkapkodottnak tűnik.
Írtad, hogy zenés komédiának írtad, de a zenei betétekről, azoknak elhelyezkedéséről a darabban nem írtál instrukciókat. Erre nagyon kíváncsi lennék.
Színpadi megvalósíthatóság:
Én nem bontanám két felvonásra az előadást. Ezt a darab hossza sem indokolja. A két felvonás közötti térváltás sem feltétlenül indokolt, a fogadás lehet a gyárnak ebben a részében is, pláne, hogy számomra a helyszín inkább egy közös pihenő szoba, vagy egy öltöző. A fogadás elkezdéséhez, egyszerűen egy kissé groteszk, zenés-mozgásos jelenettel mintegy berendezik a fogadás helyszínét. (Vörös terítő, transzparensek...) A cigányzenekart kicsit túlzónak tartom, számomra ez a vendéglátás inkább szegényes, mint gazdag. (Pogácsa, kannás bor, szakadt terítő, összecsapott transzparensek....)
A darab szöveganyaga az esetek nagy részében adja magát, túl sok mindent nem változtatnék, inkább néhány részből lecsípnék egy keveset.(Néhol túl sokat rágódnak egy-egy témán) A végét mindenképpen átírnám/meghúznám. A főzés témát kivenném, valamilyen érdekesebb végszóra, vége témára cserélném. (Pl.:Mi történik a szereplőkkel a jővöben...)
Halász Tibor |
Még annyit szeretnék már csak a szöveg témához hozzátenni hogy nyilvánvalóan meg kell húzni, nincs mese. Egy darab színpadra állítása során profi színházakban is kihúzzák a drámából a szövegek 30-40 százalékát. Zalán Tibor kortárs drámaírótól hallottam egyszer: "Ne vicceljetek, hát a saját darabomat is meghúzom, ez az első!"
T.Dorka |
Kedves Mara! Egy amatőr írói tehetségek felkutatása című pályázaton nem várunk tökéletes munkákat! Jómagam is rendezek előadásokat, számtalan technikával lehet az említett problémákat orvosolni. Nem az a feladatom hogy leírjam ez a darab jó vagy nem jó, hanem az hogy elmondjam mi az amit meg kellene változtatni vagy javítani kellene annak érdekében hogy élvezhető előadás szülessen a munkafolyamat végére.
A kígyóra nem reagáltál pedig fontos kérdés (szerintem)
Tamás Dorka |
Kértem mások véleményét is ezzel kapcsolatban, és kaptam egy olyan ötletet, hogy ha esetleg véletlenül előadásra kerülne sor (akár a Club Színház, akár a saját iskolai színpad által), akkor zenei aláfestéssel lehetne javítani az odafigyelhetőségen. Nekem személy szerint tetszett az ötlet, ezért gondoltam hogy megemlítem itt is. :)
Bártfai Csaba |
Kedves Dorka!
Köszönöm a véleményed.
Mondanék én is néhány mondatot. Mint tudjuk, ritka az a színdarab, amely teljesen a szerző megírta változatban éri meg a premiert.
Két dologra reagálnék.
Az egyik a díszlet. Ezen belül minden megoldható, egy kis színházban is lehet a nagy tér hatását kelteni, ha meg nagy a tér, csak annyit megvilágítani, hogy a színészek ne vesszenek el benne.
A másik a suta mondatok, melyek leírva jónak tűnnek, ám kimondva nem érik el a megfelelő hatást. Tapasztalataim szerint egy darab a bemutatóig rengeteg kézen megy át, a dramaturg kezdi, majd folytatja a rendező, de az olvasópróbától a premierig a színészek is élhetnek a változtás lehetőségével.
Vagyis azt elvárni egy amatőr írótól, hogy olyan művel álljon elő, amely egy az egyben színpadra állítható, szerintem kimeríti a lehetetlen fogalmát.
Mindamellett kívánom, hogy találjatok ilyet a beküldöttek között, hozzátéve, hogy a közönség is "harapjon rá"!
Üdvözlettel: Józsa Mara |
Örülök hogy kritikámat építő jellegűnek tekinted és nem bántónak (nem is az). A cselekmény ilyenfajta könnyedségével az a probléma hogy ilyen kevés akció nem bírja el ezt a mennyiségű szöveget. Ezért pl ha én megrendezném színpadon, a szöveg nagyon nagy részét sajnos ki kellene vágnom, és akkor lenne könnyed. Úgy állna fel normális arány a cselekmény és a szöveg között. Ha mostani formájában kerülne színpadra a közönség a felénél már biztos hogy nagyon elfáradna, mert ez a szövegmennyiség tényleg terhelő. Az intermezzókat különösen szerettem egyébként.
Tamás Dorka |
[106-87] [86-67] [66-47] [46-27] [26-7] [6-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés